Székelyföld kincse

Almási barlang

A barlang fő részei: Bejárati terem (jól látszanak az egykor összefüggő falrész nyomai), Ablak, Szuszékok, Csala sírja, Kápolna- és Márványterem, Újkijáró, Függőkő, Nagyterem, Karzat, Pokol, Kutyalika, Medvebarlang, Jordán kútja, Emeleti terem.

1527 méteres hosszúságával a völgy leghosszabb barlangja. Impozáns bejárata a Csudálókõ oldalában nyílik, integy 20 méterre a patak szintje fölött, ahova lépcsõk segítik a feljutást. A bejárati részen található az Elõcsarnok, innen ágaznak tovább a barlang járatai a Meleg-,és a Rejtett- terem valamint az Erzsébet- terem, a Vetõk –terme, a Nagyterem, a Kápolna-,és Márványterem, továbbá a Fekete István –terem irányába.Figyelem ! A barlang bejárása kizárólag csak megfelelõ felszerelés és védõöltözet birtokában, tapasztalt túravezetõ irányításával történhet.A barlang 1931-tõl – elsõ monografikus leírójának emlékét megörökítendõ – viseli az Orbán Balázs nevet, kataszteri száma pedig 1200/14. Az évek során itt végzett kutatások megállapították, hogy a barlang már a felsõ paleolitikumtól kezdve egészen a középkor végéig emberi lakhelyül szolgált. A barlangról az elsõ írásos feljegyzés 1637-bõl származik, amikor is az udvarhelyi derékszék a barlangot – mint a nép vész idején való menedékhelyét – a  homoródalmásiaknak ítéli, “felhagyva a vargyasiaknak azon jogát, hogy vész idején mint menhelyet használhassák”. Az is írásban maradt, hogy a Holdvilágnál 1704-ben gyõztes Tige tábornok zsarnoksága idején a szék birtokosai “féltõbb holmijokkal az almási barlangba menekültek…”
Fridvalszky János 1767-ben megjelent “Erdély ásványairól” c. mûvében a következõket írja a barlangról :
“ Mondják, hogy van egy szikla, melynek mélyében egy nagy járat nyílik, amelyet a természet csodálatos mûvészete boltozatokra és fülkékre osztott sztalaktitokkal diszítve.” Késõbb a középajtai tudós, Benkõ József, majd Eugen von Fichtel, Johann Kleinkauf járják be a barlangot, 1835-ben pedig Udvarhelyszék földmérõ mérnöke, Fekete István térképezi fel és adja ki egy évvel késõbb a barlang “aljrajzát”. Mint ilyen, az Orbán Balázs barlang Erdély legelsõ feltérképezett és tudományosan kutatott barlangja volt. 1868-ban jelenik meg Orbán Balázs monumentális monográfiája, “A Székelyföld leírása”, melynek elsõ kötete a barlang addigi legrészletesebb leírását és a Fekete István által készített “aljrajzot” is tartalmazza.  A késõbbiekben a barlangot kutatók közül megemlíthetjük még Kessler Hubert magyar barlangkutató és Mottl Mária paleontológus nevét, majd a II. világháborút követõ idõszakból Traian Orghidant és Margareta Dumitrescut, a bukaresti Emil Racoviþã Barlangkutató Intézet munkatársait akiknek nagy érdeme a barlang új térképének közlése valamint a Nagy- terem térképezése, bemutatása. Az 1971-tõl kezdõdõ idõszakban a baróti középiskola tanulóiból alakult „Ursus Spelaeus” barlangkutató csoport tagjai folytatják a kutatásokat Dénes István (1954 – 2005) geológus vezetésével. Érdemeik többek között a barlang harmadik kijáratának felfedezése a Márvány- termen túli járat végében, valamint a 3,5 m vastag üledék átásása után a kapcsolat megteremtése az 54-es számú barlanggal, amely valójában a barlang negyedik természetes kijárata, továbbá több, addig ismeretlen oldaljárat feltárása, valamint a barlang újabb részletes feltérképezése.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.